Országos Fakitermelő Versenysorozat

Szoros csata után megvan a XVI. STIHL Országos Fakitermelő Verseny döntőjének nyertes csapata

Szeptember 2-án, Soponyán, a Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivál keretében került megrendezésre a XVI. STIHL Országos Fakitermelő Verseny döntője.

Összesen 36 csapat jutott a szombaton megtartott döntőbe, akiknek többsége a gyulai, cszászári, keszegi, tamási és bükkzsérci regionális fordulókon kvalifikálta magát, a többiek pedig meghívásos alapon szerezhettek indulási jogot.

A végeredmény rendkívül szoros lett, a nyertes csapat mindössze két pont előnnyel álhatott a dobogóra.

A versenyt a Dalerd Zrt. - NAGY ISTVÁN csapat nyerte, a második helyen az Északerdő Zrt. (1), míg a harmadik helyen az Északerdő Zrt. (4) végzett.

A döntő színvonala, a versenyzők felkészültsége évről évre jobb, a regionális versenyeken is egyre nehezebb a továbbjutást jelentő első hat hely valamelyikén végezni.

Az eseményről természetesen az erdo-mezo.hu is beszámolt. Oldalukon a teljes képgaléria, valamint videós beszámoló is megtekinthető.

 

Kattints és tudj meg többet az adott napi versenyről!

Regisztrálj a döntőre!

Timbersports Series ©

Országos Fakitermelő Versenysorozat

Fakitermelő Világbajnokság

Április

H K SZ Cs P SZ V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930

Május

H K SZ Cs P SZ V
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031

Június

H K SZ Cs P SZ V
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

TEKINTSE MEG
GALÉRIÁNKAT

#

Kosár

Nincs termék a kosárban

Még vásárolok