Timbersports Series ©

Idén is összecsapnak a világ legjobb favágói

Minden évben több ezren szurkolnak élőben az elit divízió legjobb favágóinak, a televízió képernyői előtt pedig milliók követték figyelemmel a nem mindennapi megmérettetéseket. Ez idén sem lesz másként. A világ több mint száz legjobb favágója ebben az évben, Norvégiában, Lillehammer-ben mérheti össze erejét és ügyességét, a versenyekből pedig a STIHL Timbersports magyar csapata sem maradhat ki. A Hakons csarnokban Juhász István, Hamvai Ferenc, Strúbel József "Dedi" és Bazsó Zoltán "Zoka" képviseli Magyarországot csapatban, Juhász István pedig egyéniben is harcba száll.

A magyar csapat tagjai nagy reményekkel tekintenek a csütörtöki kvalifikációra. Strúbel József "Dedi" úgy fogalmazott: fontos, hogy az első körben jussanak tovább a kvalifikációról, mivel ebben az esetben a döntőben könnyebb ellenfelet kapva növelnék esélyüket a kiemelkedő eredményre. "A világbajnoksághoz méltó komolysággal készültünk a versenyre, mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy maximális teljesítményt nyújtsunk" - mondta Bazsó Zoltán "Zoka", majd hozzátette: azért fognak küzdeni, hogy a magyar csapat bekerüljön az első tízbe. Hamvai Ferenc szerint ennek minden esélye megvan, ugyanis mindannyian top-formában vannak, s bízik abban, hogy az elmúlt hónapok kemény munkájának meg lesz az eredménye.

Juhász István rutinos versenyzőként vesz részt a küzdelmekben, hiszen 2011-óta minden évben megméretteti magát a Timbersports világbajnokságon. "Mindenképpen szeretnék a szombati egyéni döntőbe bekerülni, ehhez azonban elsőként a november 2-i kvalifikáción kell majd helytállnom" - mutatott rá, majd aláhúzta: nem mer jóslatokba bocsátkozni, de mindent meg fog tenni azért, hogy méltóképpen képviselje hazánkat.

A csapatversenyekre november 3-án, az egyéni küzdelmekre november 4-én kerül sor. Mindkét nap eseményeit és a magyar csapat küzdelmét élőben követhetik a www.stihl-timbersports.com weboldalon, valamint a www.facebook.com/stihltimbersportsHUN facebook-oldalon.

Kattints és tudj meg többet az adott napi eseményről!

Timbersports Series ©

Országos Fakitermelő Versenysorozat

Fakitermelő Világbajnokság

Április

H K SZ Cs P SZ V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930

Május

H K SZ Cs P SZ V
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031

Június

H K SZ Cs P SZ V
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

TEKINTSE MEG
GALÉRIÁNKAT

#

Kosár

Nincs termék a kosárban

Még vásárolok